Ahogy a ház csendjében előre haladtunk, a szívem hevesen vert, de lassan nyugodtabb lettem
Minden lépés, amit tettünk, egy új kezdetet jelentett, még ha nem is tudtam pontosan, hová tartunk. Az ismeretlen, ami annyi éven át ijesztett, most már nem tűnt olyan félelmetesnek. A körülöttünk lévő nyugalom mintha eloszlatta volna az évek alatt felhalmozódott félelmet.
Még nem tudtam, mi vár ránk, de az érzés, hogy a kisfiammal együtt biztonságban vagyunk, mindent felülírt. A döntés, amit meghoztam, nem volt könnyű, de a szívem mélyén tudtam, hogy a legjobb, amit tehetek, hogy megvédem őt a szenvedéstől, amit túl sokáig el kellett viselnünk.
Ahogy a város halvány fényei megjelentek a távolban, úgy kezdtem érezni, hogy minden lépésünkkel egyre erősebbé válunk. Az előttünk álló út még sötét volt, de a remény, hogy végre új életet kezdhetünk, mindent világosabbá tett. Az a kis táska, amit magunkkal hoztunk, nem csupán a szükséges dolgokat tartalmazta, hanem a reményt és a bátorságot is, hogy elkezdjük a jövőnket.
Lucas, akit szorosan tartottam az ölemben, nekem volt az egyetlen, amit a világon igazán szerettem. A mosolya minden fájdalmat elfeledtetett velem. Ahogy tovább haladtunk, nem a múlt terhe nyomott minket, hanem az a tudat, hogy most végre mi irányíthatjuk az életünket. Az életünk új fejezete most kezdődött el, és végre ott voltunk, ahol igazán boldogok lehettünk.