Fia temetése közben az anya hirtelen megragadott egy fejszét, és egymás után többször lesújtott a koporsó fedelére.
Amikor a fa végül betört, a jelenlévők valami rettenetes dolgot fedeztek fel…
— Nem megyek el erre a temetésre. Az nem az én fiam.
— Anya, miket beszélsz? Ez a fiad temetése… az én férjemé. Hogy teheted meg, hogy nem jössz el?
— Te ezt nem érted. A fiam nincs abban a koporsóban. Hazudnak nekünk… valaki el akarja rejteni előlünk az igazságot.
— De láttad az iratokat. Elmagyarázták, hogy a baleset után az arca annyira megsérült, hogy lehetetlen volt felismerni. A DNS-vizsgálat pedig megerősítette a személyazonosságát.
— Nem ő az. A lelkem legmélyén érzem.
— A gyász beszél belőled. Egyszerűen képtelen vagy elfogadni, hogy többé nincs közöttünk.
— A fiam él. És ne beszélj róla múlt időben!
A könyörgés és a hosszú viták ellenére az anya hajthatatlan maradt. Néhány órával később azonban végül mégis beleegyezett, hogy részt vegyen a szertartáson.
Határozottan visszautasította, hogy feketébe öltözzön, és kék kabátban érkezett. A kezében egy vastag, sötét színű táskát szorongatott, amelyet egyetlen pillanatra sem engedett el. A menye inkább nem tett fel kérdéseket. A legfontosabb az volt, hogy eljött.
Aznap az ég súlyos és szürke volt. A hatalmas felhők olyan alacsonyan úsztak, mintha majdnem hozzáértek volna a temető fáinak koronájához.
Amikor elkezdődött a szertartás, és a temető dolgozói arra készültek, hogy véglegesen rögzítsék a koporsó fedelét, az anya hirtelen előrelépett. Az arca halálsápadt volt.
Letette a táskáját a földre.
Azután előhúzott belőle egy fejszét.
Mielőtt bárki felfoghatta volna, mire készül, a feje fölé emelte a szerszámot, majd teljes erejéből lesújtott a koporsóra.
Éles reccsenés hasított a levegőbe. Faszilánkok repültek mindenfelé.
Egy ütés.
Aztán még egy.
A rémült gyászolók szeme láttára a koporsó csaknem kettéhasadt.
Természetellenes csend telepedett a temetőre.
Néhányan a szájuk elé kapták a kezüket, mások ösztönösen hátrálni kezdtek. Még a pap is lesütötte a szemét, mintha legszívesebben eltűnt volna onnan.
Ekkor egy kiáltás váratlanul megtörte a csendet:
— Ott… A koporsó üres!
És pontosan ebben a pillanatban derült fény a félelmetes igazságra…
Azonnal kitört a pánik. Több férfi a sírásókhoz rohant, és magyarázatot követelt tőlük, miközben valaki már a rendőrséget hívta. A halálsápadt meny kezéből kiesett a táska, és a lába elé zuhant.
Az anya eközben mozdulatlanul állt a szétzúzott koporsó előtt. Nehezen lélegzett, és olyan erősen szorította a fejsze nyelét, hogy az ujjpercei teljesen kifehéredtek.
— Megmondtam — suttogta nyugodt, mégis jól hallható hangon. — A fiam nincs itt.
Ebben a pillanatban egy sovány férfi tört utat magának a tömegen keresztül. Temetőőri egyenruhát viselt. Néhány másodpercig habozott, mielőtt összeszedte volna a bátorságát, hogy megszólaljon.
— A holttestet… az éjszaka folyamán elszállították. Két ember jött érte. Iratokat mutattak, és azt mondták, hogy egy másik város hullaházába kell vinni további vizsgálatokra. Én… én nem tudtam, hogy valami nincs rendben…
Szavai jeges rémülettel töltötték el a gyászolókat. Hová vihették a holttestet? És ami még fontosabb: kik voltak ezek a rejtélyes emberek?
A rendőrség rövid időn belül megérkezett, és azonnal megkezdte a tanúk kihallgatását. A legnyugtalanítóbb felfedezés azonban csak valamivel később történt: a hullaház nyilvántartásában semmiféle átszállításnak nem volt nyoma.
A fiú neve helyén mindössze egy különös bejegyzés szerepelt:
„Megsemmisítés — adminisztrációs hiba.”
Ez csak egyetlen dolgot jelenthetett.
Valaki szándékosan megpróbálta eltüntetni a fiú létezésének minden nyomát a halála után… hacsak nem maga a halála volt az elejétől a végéig megrendezve.
Az anya lassan leült egy padra, miközben ujjai között a betört koporsófedél egyik darabját tartotta. A tekintetében már nyoma sem volt a kétségbeesésnek.
Csak hideg, rendíthetetlen elszántság maradt benne.
Egyetlen dologban biztos volt: ha a fia életben van, meg fogja találni. Ha pedig valóban meghalt, akkor felkutatja azokat, akik még attól a jogától is meg akarták fosztani, hogy békében nyugodhasson.
