Miért ne lehetne egy orvos is ember?
Nemrégiben elveszítettem a nagypapámat, aki öt hónappal a tüdőrák diagnózisának felállítása után elhunyt. Azóta még mindig nem tudom megemészteni a fájdalmat, és amit a legnehezebb elviselni, azok azok a megjegyzések, amelyek egyesek részéről érkeztek. A temetésen többen is hozzám jöttek, és azzal a felháborodással a hangjukban mondták: „Ne sírj már! Te orvos vagy, biztosan megérted, mi történik!”
Tényleg?! Miért gondolják, hogy mivel orvos vagyok, nekem nincs jogom érezni, gyászolni, vagy egyszerűen emberként reagálni egy ilyen tragédiára? Tudtam végig, hogy a nagypapám állapota reménytelen. Minden egyes nap, amit vele töltöttem az utolsó hónapokban, tudtam, hogy nincs többé remény. De ez nem jelenti azt, hogy ne éreztem volna fájdalmat, hogy ne lettem volna kétségbeesett, hogy ne akartam volna valami mást tenni, hogy megmenthessem őt.
Miért gondolják az emberek, hogy egy orvos robot? Az orvosok is emberek, akik szeretik a családjukat, aggódnak szeretteikért, és igen, még mi is gyászolunk. Az egészségügyben dolgozók nap mint nap szembesülnek szenvedéssel, fájdalommal, élet és halál határán egyensúlyozva. De ha azt várják tőlünk, hogy ne mutassuk ki az érzelmeinket, akkor vajon hol marad az emberi oldalonk?
Az orvosoknak ugyanúgy van joguk érezni, mint bárki másnak. A szomorúság, a gyász nem csökkenti a szakmai hozzáértésünket, hanem inkább erősíti azt, hogy értékeljük az élet minden egyes pillanatát, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem mindig van rájuk megoldás. Miért ne lehetne egyszerűen emberek is, akiknek joguk van gyászolni és sírni, ha elveszítik valakit, akit szeretnek?
