Reggel anya nagyon korán rohant az unokájához. Bár nagyon siettem, észrevettem a szeme alatti karikákat és az arca sápadtságát
– Anya, jól vagy? Talán visszamondhatom? Sása nyugtalan. Kibírod?
– Ugyan már, semmi baj. Ne aggódj. Reggelente egy kicsit rosszul vagyok. A májam biztosan megbolondult. Ki kellene vizsgáltatni – nyugtatott meg anya.
– Jó, gyors leszek. Holnap jön haza a férjem. Sását otthagyjuk vele, és együtt megyünk orvoshoz.
A kisfiam két éves, nagyon mozgékony. És anya is még fiatal, csak negyvenhét éves. Néhány óra belefér.
Másnap elmentünk a rendelőbe. Anya teljes kivizsgáláson esett át. Az előzetes eredményekre vártunk a folyosón. Megjelent az orvos.
– Gratulálok, Marina Szergejevna – fordult anyámhoz –, ön terhes. Még húsz hét van hátra. Miért nem jött korábban? Ebben a korban jobban kell figyelni az egészségre.
– T-t-terhes vagyok? – hebegte anya, és láthatóan megkönnyebbült.
– Semmi gond – nyugtatta meg az orvos. – Még fiatal és egészséges. Minden rendben lesz. Most jön a nővér az injekcióval.
Mondani, hogy meglepődtünk, enyhe kifejezés. Csendben kijöttünk, leültünk egy padra, és sokáig hallgattunk.
– Sejtetted egyáltalán? – kérdeztem tőle.
– Hat hónapja voltam orvosnál – morfondírozott anya. – Mondta, hogy kezdődik a klimax. Szédülés, rosszullétek – azt hittem, ez természetes. Hogy lehettem terhes?
– Elmondjam, hogyan születnek a gyerekek? – sóhajtottam. – Felhívjuk apát? Nagypapává válik. Anya, őszintén szólva, nagyon örülök. Végre lesz egy húgom. Régóta vágytam rá.
Anya elpirult, megfogta az arcát.
– Szégyellem magam. Mit szólnak majd az emberek? Öreg fejjel gyereket szülni… – sóhajtott.
– Ne érdekeljen, mit mondanak. Előbb próbálják meg ők! Csináljanak ők mosogatást!
– Gyere velem, egyedül félek megmondani apának. Mi van, ha rosszul lesz? Legalább te legyél ott.
Apa reakciója különleges volt. Öt percig csak meredten nézett ránk. Talán azt hitte, viccelünk. Aztán kiáltva, mint egy komancs harci kiáltás, kirohant a házból.
– Hova szaladt el? – ijedt meg anya.
– Fulladozni ment – viccelődtem.
Anya sikítva ugrott fel, a bejárati ajtóhoz rohant, majd a lépcsőre. Én utána. Valahol a második és első emelet között összefutottunk apával. Egy hatalmas virágcsokor volt nála, meg egy üveg pezsgő. Ott a lépcsőházban nyújtotta át anyának.
– Marina, szeretlek. Te vagy a legszebb nő. Nagyon köszönöm – mondta patetikusan – Ez életem legboldogabb napja.
– És én? – kérdeztem.
– A második legboldogabb. – Esett le neki.
– Csak két boldog napod volt velem? És a többi? – értetlenkedett anya.
– Ne zavarj össze, így is teljesen össze vagyok zavarodva. Csak azt akartam mondani, nagyon boldog vagyok.
– Gyerünk haza, Cicero – nevetett anya. – Hadd pletykáljanak a szomszédok.
Jót nevettünk. Apa egész este anyát kényeztette, párnákat rakott alá, vacsorát főzött, etetni próbálta.
– Terhes vagyok, nem haldoklom! – tiltakozott anya. – Hagyj egy kis erőt a gyereknek is. Pihenni szeretnék.
Este mindent elmeséltem a férjemnek. Jót nevetett.
– Anyósom, jól csinálod. Sása, nemsokára lesz egy nagynénéd! Tanítgasd majd, és vigyázz rá!
Sása persze nem értette, de tapsolt örömében.
A terhesség nehéz volt. Anya háromszor került kórházba. Nagyon aggódtunk érte és a babáért. De végül minden rendben ment. Egy gyönyörű, egészséges kislány született. Most rajtam volt a sor, hogy segítsek anyának.
Vettünk egy rózsaszín babakocsit. Amikor a húgommal és a kisfiammal sétáltam, sokan kérdezték Sását:
– A húgoddal sétálsz? Segítesz anyukádnak?
– Nem! – válaszolta büszkén a fiam. – A nagynénémmel! A nagymamám szülte!
