A nagypapa az imádott unokáját vitte autóval – de hirtelen banditák állták el az útjukat! Amikor meglátták, mi van a ruhája alatt, egyszerűen szóhoz sem jutottak…
Az a korai szombat reggel volt, amikor Nyikolaj Ivánovics éppen a kedvenc unokáját vitte autóval – de hirtelen az útjukat két rabló állta el! Amikor meglátták, mi van a lány ruhája alatt, egyszerűen szóhoz sem jutottak…
Az a korai szombat reggel volt, amikor Nyikolaj Ivánovics felébredt, még a napfelkelte előtt, egy különös szorongással a szívében, amelyről nem tudta, honnan jött. Az udvaron csend volt, a kis falu még aludt, és a kedvenc unokája, Dása is. Dása 23 éves, okos és gyönyörű. Igazi kincs a nagypapa életében. Ő nevelte fel, tanította meg mindent, és most már férjhez is adja. A párja, Alekszej, egy fiatal jogász a városból. Az egyetlen dolog, ami szomorította a nagyapát, hogy Dása elhagyja a falut, hogy a városba költözik. Így ő egyedül marad. De annyira szerette az unokáját, hogy nem akarta még a legkisebb mértékben sem mutatni a csalódottságát.
— Dédikém, költözz hozzánk, Ljósa nem bánja, lesz saját lakásunk, igaz, még hitelre, de a miénk lesz — mondta Dása.
— Nem, Dása, ti boldogok lesztek együtt, én pedig itt maradok a szülőfalumban. Ahol születtem, ott fogok meghalni. Majd jövök látogatni titeket. És még valami, Dása, segítek a lakásvásárlásban, van egy kis megtakarításom, egy milliót félretettem neked.
— Dédikém, ne, mi Ljóssal elboldogulunk, tényleg — próbálta meggyőzni Dása.
— Nem, Dása, te vagy az egyetlen, akit igazán szeretek, mindent neked adok. Menjünk szombaton a bankba, kiveszem a pénzt, és lezárom a számlát — javasolta Nyikolaj Ivánovics.
Szombaton elindultak a bankba. A városig egy órát kellett utazniuk. Nyikolaj Ivánovics, ahogy mindig, óvatosan vezetett, ügyelve arra, hogy az unokájának kényelmes legyen. Dása kinézett az ablakon, hallgatott, gondolkodott. A nagyapa is csendben volt, de egy különös feszültség volt a levegőben.
Megérkeztek a bankhoz. Nem voltak sorok. Nyikolaj Ivánovics odament a pénztárhoz, bemutatta az igazolványát, és aláírta a papírokat. Tizenöt perc múlva egy vastag köteg pénz volt a kezében, átkötve a banki szalaggal.
— Készen vagyunk, Dása. Itt van az első kő a házhoz. Tartsd meg, okosan költsétek el.
Dása bólintott, a szeme csillogott. Erősen átölelte a nagyapját, mint régen, amikor még félt a viharoktól.
Kimentek a bankból, és elindultak a kocsi felé. Ekkor történt meg a tragédia. Két férfi rohant elő a sarkon. Az egyik kés volt a kezében, a másik pedig ordított: „Pénzt gyorsan!”
Nyikolaj Ivánovics eltolta Dását, és a pénzes táskát a mellkasához szorítva megállt.
— Ne bántsd a lányomat! — morogta. De az egyik támadó megütötte a karját, és a táska a földre esett.
És ekkor történt valami elképesztő. Dása, gondolkodás nélkül, előhúzott egy elektromos sokkolót — ajándékot Ljóstól, hogy a városba költözéskor biztonságban legyen. Egyetlen kis sokk, és az első rabló összeroskadt. A másik hátrált, de ő már ott állt a nagyapa előtt, mint egy oroszlán.
A férfi megdermedt, majd hátrált és elrohant. A járókelők már hívták a rendőrséget, és néhány percen belül minden véget ért.
— Hogy vagy? — kérdezte a nagyapa, miközben a kezét tartotta, amelyet egy kis karcolás ért.
— Minden rendben van, a lényeg, hogy te élsz — suttogta Dása, és elkezdett sírni, ahogy az összes feszültség elengedte.
Három hónap telt el. Az unokák már az új lakásban éltek. A nagyapa minden hétvégén meglátogatta őket, hozott süteményeket, mézet és Dása kedvenc áfonyalekvárját.
— Dédikém, gyere hozzánk, komolyan — mondta Ljósa.
— Ki fogja megművelni a kertemet? — nevetett Nyikolaj Ivánovics.
És csak titokban, miközben látta, hogy Dása nevet a konyhában, és Ljósa átöleli őt, azt gondolta: „Jól döntöttem. Most már ő otthon van.”
Vége.
