Minden hónapban teljes fizetését odaadta a anyósának, hogy megmentse a haldokló férjét, de egy napon úgy döntött, hogy váratlanul ellátogat. És mit hozott neki a sors…
A férje gyógyulásáért minden hónapban odaadta a teljes fizetését a férje anyjának, hogy megmentsék a beteg férjét, de egy nap úgy döntött, hogy meglepetésként elmegy hozzá. És íme, mi történt…
— Alisa, drágám, ne aggódj ennyire. Az anyám vigyázni fog rám. Akkor jössz, amikor tudsz. Nem akarom még jobban megterhelni téged. Már így is kimerülten térsz haza a munkából, pihenned kell, aludnod… És itt van én, aki folyton figyelmet igényel.
Alisa nem tudta visszatartani a sóhaját.
— Kosta, olyan figyelmes és gondoskodó vagy… Minden rendben lesz. Biztosan találunk szakembereket, akik segítenek. Ha kell, felvesszük a hitelt.
A férje gyengéden megpaskolta a haját.
— Alisám, miért beszélsz hitelről? Hogyan fogod visszafizetni? Még egész életed van.
Alisa aggódva nézett rá.
— Kosti, ne is gondolj ilyenekre. Nem engedem, hogy ilyet mondj.
A férje a karórájára nézett.
— Siess, elkésel a buszról.
Alisa szintén megnézte az időt.
— Nem, nem megyek. Holnap elmegyek. Ma anyu éjszakai műszakban van, hogy fogsz egyedül maradni?
— Alisa, mit beszélsz? Tudod jól, hogy a főnököd nem tolerálja, ha késel. Mi lesz akkor? Már mindent előkészítettél. Meg fogom oldani, hidd el.
Alisa kiszaladt a házból. Könnyei elhomályosították a szemét. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen helyzetbe kerül. A férje, Kosta, aki mindig vidám és energikus volt, most súlyosan beteg volt. A betegségét annyira titokzatosnak találták, hogy az orvosok nem tudtak diagnózist adni.
Amikor egy idős orvos azt mondta, hogy „lehet dolgozni vele”, Kosta megsértődött, és határozottan elutasította a további vizsgálatokat. Alisa könyörgött neki, de hiába. Még az anyja is a fia mellé állt. Egy alkalommal komolyan mondta Alisának:
— Miért húzod őt orvosról orvosra? Hagyd pihenni. Nincs más dolgod? Vállalj mellékállást. A plusz pénz nem árthat. Vagy nincs aki eltartson?
Alisa ijedten bólintott. Mindig is félt a férje édesanyjától. Ő azonnal világossá tette, hogy Alisa nem az a meny, akit ő szeretett volna a fia mellett látni. A lagzijukon egyenesen kijelentette: „Te egy szürke egér vagy. Nem értem, mi tetszik benne.”
Alisa nem mondott semmit Kostának. Nem akarta őt megzavarni. Kosta nagyon szerette az anyját. De ő mindig úgy érezte, hogy nem elég jó a férje édesanyja mellett.
Pont a férje édesanyja volt az, aki arra ösztönözte őket, hogy még ne legyenek gyerekeik. Azt mondta, hogy még fiatal házasok, jobban meg kell ismerniük egymást. Most Alisa azon gondolkodott, milyen előrelátó volt. Mi lett volna, ha már lenne gyermekük? Ez neki elképzelhetetlennek tűnt.
A buszmegállóban sok ember volt. Mindenki sietett a városba. Itt, a külvárosban, magánházak és nyaralók voltak.
Alisa félrehúzódott. Nem akarta hallani a tömeg zaját. Csendre volt szüksége.
— Hadd jósoljak, gyönyörűség.
Alisa megugrott és megfordult. Előtte egy idős cigányasszony állt.
— Miért félsz? A cigányok valaha is ártottak neked?
— Nem.
— Akkor ne félj. Add ide a kezed.
Alisa, mintha álomban lenne, kinyújtotta a kezét. A cigányasszony sokáig nézte, majd elengedte.
— Nem fogok jósolni. Csak egyet mondok: hamarosan megtudod, hány ember csal meg téged körülötted. Hirtelen fogod megtudni, de ez bölcsebbé tesz majd téged. Ne félj szigorúnak lenni, inkább a naivitástól félj.
A cigányasszony eltűnt a tömegben, anélkül hogy pénzt kért volna. Alisa megrázta a fejét. „Tényleg megőrülök,” gondolta. Az életében nincs olyan ember, aki becsaphatná. Mindig kedves volt mindenkivel, mindig próbált segíteni. És miért csalnák meg? Neki nincs semmi értékes.
Megérkezett a busz. Alisa habozott, és csak a vezető mellett volt szabad hely. Ott kellett ülnie.
— Alisa? Te vagy az?
Meghökkent, és a vezetőre nézett.
— Misi? Nem lehet! Honnan vagy itt?
— Már fél éve ezen a járaton dolgozom. Te meg ritkán jársz erre?
— Igen, régen nem jöttem. Most gyakrabban fogok.
— Mesélj, hogy vagy? Amióta elmentem a seregbe, semmit nem tudok rólad.
A fiatal férfi mosolygott.
— Tudod, amikor elmentem, azt gondoltam: visszajövök, te felnövekszel, férjhez mész. Amikor megérkeztem, te már házas voltál.
Alisa nevetett.
— Hát te egy álmodozó vagy! Te is csak felnőttél volna. Egy osztályba jártunk.
— Tényleg? Igaz! Te mindig tőlem puskáztál.
— Te puskáztál tőlem! Misi, tíz év telt el, de nem változtál egy cseppet sem.
— Miért változnék? Az élet szép.
Alisa elkomorodott.
— Talán. De nem mindenki számára.
— Mi történt, Alisa? Gondjaid vannak?
A könnyek ismét megjelentek a szemében. Csak legyintett.
— Misi, ne kérdezz. A férjem beteg. Az orvosok nem tudnak semmit tenni. A szemem előtt fogy el. Azt kérte, hogy maradjon a nyaralóban, hogy ne zavarjon engem.
— Miért a nyaralóban? Miért nem a kórházban?
— Az orvosok nem értik, mi történik vele… Csak a pénzt pazaroljuk.
— Szóval azt mondják, hogy egészséges?
Alisa bólintott, alig tudva visszatartani a könnyeit.
— Képzeld el, senki sem érti, mi történik vele. Senki.
— Szóval mindegyik orvost felkerestétek?
— Igen, sok szakembernél jártunk. Most meg egyszerűen elutasítja a kezeléseket. Az orvosok nem ajánlanak semmit.
