— Senki sem fogja megtudni — sziszegte Vlad, miközben egy nehéz követ vett fel. — Azt mondom majd, hogy lezuhantál a szikláról. Sem keresés, sem nyomozás — egyszerűen nyomtalanul eltűntél
A nap kegyetlenül perzselte a földet, miközben Amina térdre rogyott a forró sivatagban. Ruhája rongyokban lógott rajta, ajkai kirepedeztek, szeme vérben forgott. Mégis… élt. Valahogy, valami csoda folytán életben maradt, noha az égiek is ellene esküdtek.
Egy nappal korábban még boldognak hitte magát. Nem volt sok, de ami volt, az elégnek tűnt: egy férj, akit szeretett – vagy akiről azt hitte, hogy szeret –, egy kis ház, amit közösen építettek fel, és álmok, melyekkel minden éjszaka álomra hajtotta a fejét.
De a bizalom, mint a gyenge sivatagi nád, egy szempillantás alatt eltört.
Ő, a férfi, akinek a nevét is fáj kiejtenie, egyedül vitte ki őt a semmi közepére. Azt mondta, pihenni mennek. Új kezdet. De amikor megálltak a homokdűnék között, csak csend volt. Amina megérezte: valami nincs rendben. Aztán a fájdalom – egy ütés a fejére –, és sötétség.
Amikor magához tért, már nem volt ott senki. Csak a nap, a szél… és a halál ígérete.
Amina azonban nem adta fel. Minden lélegzetvétele dac volt. Dac a férfi ellen, aki el akarta pusztítani. Dac az ellen a sors ellen, amely nőként mindig csak másodikként számolt vele. Négy napig bolyongott. Minden egyes lépése egy sikoly volt. A bőre égett, a szeme előtt káprázott a levegő. De ment. Mert tudta: ha most elesik, az örökre szól.
Amikor végül megpillantotta a sivatag szélén azt a kis kunyhót, azt hitte, hallucinál. De a kunyhó valóság volt – benne egy idős asszonnyal, aki úgy nézett rá, mintha már száz éve várta volna.
– Megmentettek… – suttogta Amina, mielőtt újra összeesett.
Az asszony hetekig ápolta. Amina teste lassan gyógyult, de a lelke… az más kérdés volt.
És amikor már képes volt újra járni, Amina nem a múltját kereste. Nem a régi életébe akart visszatérni. Egy új névvel, új arccal kezdett új életet – de a szívében ott izzott a tűz. Mert tudta: az igazság nem maradhat örökre homok alá temetve.
És egyszer eljön az a nap… amikor visszatér.
