Hálaadás napján Margaret büszkén szemléli az ínycsiklandóan elkészített ünnepi asztalt, de a várva várt nyugalmat egy váratlan esemény zavarja meg. Ötéves kislánya, Monica hirtelen felkiált: „MEGMENTETTEM MINDENKIT!”, majd a pulykát a földre hajítja
Zavartan hallgatják, amint elmondja, hogy titokban kihallgatta nagymamája, Victoria beszélgetését, aki „fekete port” akart a pulykához adni, hogy elrontsa az ételt.
Victoria megpróbálja tréfának beállítani a dolgot, azt állítva, hogy csupán borsról van szó. Ám amikor végül bevallja, hogy valóban szerette volna bebizonyítani, hogy nála senki sem tud jobbat főzni, a család megrendül. A feszült csendet Margaret férjének, Rogernek haragja töri meg. Ő határozottan kijelenti, hogy ezentúl több családi összejövetel nem lesz az otthonukban.
Bár a hálaadásnapi vacsora katasztrófába fulladt, Monica ösztönös lépése egyben a nap megmentése is volt. Az események egyértelművé tették, hogy az igazi összetartás nem a hagyományos étkezésben rejlik, hanem abban, hogy kiállunk egymásért. Margaret rájön, hogy a tökéletesség nem a hibátlan menüben, hanem az őszinte szeretetben és bizalomban keresendő.
Az ünnep végül egészen más irányt vesz. A család lemond a pulykáról, és pizzát rendelnek. A feszült légkör oldódik, amikor a nappaliban együtt ülve megosztják egymással gondolataikat. Aznap este, amikor Margaret elaltatja Monicát, hálát érez a kislánya bátorságáért.
Ez a hálaadás más volt, mint az eddigiek, de éppen ebben rejlett az értéke. A nap végére Margaret és családja ráébred, hogy a valódi ünnep lényege nem a hagyományok szigorú betartása, hanem az egymásért érzett szeretet, a bátorság és az őszinte összetartás.
