Túl fiatalok a házassághoz
Ötéves volt a kislány, amikor az oltárhoz vezették. Mindenki tudta, hogy ez csupán formaság. A vőlegény – három évvel idősebb – sovány, beteges fiúcska volt. A nevelő szorosan fogta a kezét, de úgy tűnt, hogy az ifjú gróf, Ralf Stafford, mindjárt sírva fakad. A kislány menyasszony is elhúzta a száját, amikor meglátta a fiú könnyes szemét…
A gyerekek a szertartás előtt sírni kezdtek, míg nemes származású szüleik türelmetlenül intettek a papnak – gyorsabban, gyorsabban! Senkit sem érdekelt 1344. november 1-jén, hogy a gyerekek túl kicsik a házassághoz. Matilda haja sima és fényes volt, mintha aranyból öntötték volna. Maga is aranylánynak számított – az angol uralkodó Plantagenet-ház rokona, hatalmas földbirtokok és tucatnyi vár örököse… Apjának csak két lánya volt, fia sosem született. Ezért úgy döntöttek, hogy minél hamarabb férjhez adják őket. Ki tudja, mit hoz a jövő! Anglia és Franciaország háborút kezdtek, lovagok százai keltek át rendszeresen a La Manche csatornán, hogy megtámadják a szomszédot.
– Csak akkor leszek nyugodt, ha a lányaim nemes férfiak védelme alatt állnak – mondta szilárdan Lancaster hercege.
Őszintén szólva Ralf Stafford gróf senkit sem tudott volna megvédeni: ő maga is gyerek volt. De befolyásos rokonai voltak, és már hároméves kora óta hatalmas birtok örökösének számított. Ha feleségül vette a herceg idősebb lányát, azonnal Anglia egyik leggazdagabb emberévé vált. A családok közti tárgyalások 1343-ban kezdődtek, és alig egy évig tartottak. A menyegzőt november 1-jére tűzték ki…
Westminsterben, a király és a királyné jelenlétében, a kicsiket az oltárhoz vezették. Ők, megijedve a sok előkelő vendégtől, a zajtól és a tömegtől, sírva fakadtak mindenki szeme láttára.
– Rossz előjel – morogta Lancaster hercege.
– Ugyan már! – felelte bosszúsan az unokatestvére. – Hiszen még csak gyerekek!
A pap eközben sietve olvasta a szertartás szavait, igyekezett nem nézni a könnyező gyermekeket. A gyűrűk felemelkedtek a fejük fölé, a terem halk morajjal tölt meg. A ceremónia csupán néhány percig tartott, de Matildának és Ralfnak örökkévalóságnak tűnt.
Amint mindennek vége lett, és a nemes vendégek lassan kezdtek szétszéledni, a menyasszonyt gyorsan elvitték a dajkájához. A kislány kapkodva lélegzett, belekapaszkodott az asszony ruhájába, és újra meg újra ismételte:
– Nem akarok férjhez menni… nem akarok…
De ebben a világban senki sem kérdezte a véleményét. A nemesi házasságok között gyakran előfordult, hogy gyerekeket adtak össze, különösen, ha hatalomról, földről és címekről volt szó. Matilda és Ralf házassága nem a szívek szövetsége volt, hanem egy stratégiai lépés. A két befolyásos ház szövetségét volt hivatott megerősíteni, és megnövelni a Lancaster-ház befolyását az udvarban.
A külső pompa ellenére mindenki tudta: amíg a gyerekek nagykorúak nem lesznek, a házasság csak formális marad. De jogilag már most is érvényes volt. Papíron Ralf Stafford Matilda férje lett, Lancaster hercegének örökösnője.
A szolgák sietve törölték le a könnyeket, öltöztették át az ifjú párt, és igyekeztek visszaállítani a megszokott rendet.
A király, aki kifejezéstelen arccal nézte végig az egészet, halkan odavetette:
– Bárcsak ez a házasság végre békét hozna a Lancaster-házba.
Másnap reggel pedig a gyerekek úgy játszottak a kastély kertjében, mintha mi sem történt volna. Csak Matilda nézegette gyakran az ujján lévő gyűrűt – túl nehéz volt egy ilyen kicsi kéznek.
